Fekvése 

Ipolytarnóc község Nógrád megye legészakibb települése, az Ipoly bal partján terül el, határában kezdõdik a folyó völgyének magyarországi szakasza, amely itt keresztezi a szlovák-magyar szárazföldi országhatárt. Budapesttõl 140 km-re, a megyeszékhelytõl, Salgótarjántól 26 km-re található. Közúton észak-keleti irányból Losonc város felõl, déli irányból Litke településen át Salgótarján és Szécsény a (2205-ös és 2206-os közutak ezek) felõl közelíthetõ meg. A megyeszékhellyel naponta rendszeres autóbuszjárat köti össze.

Megközelíthetősége

• Vonattal a MÁV 78-as számú Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc-vasútvonalán közelíthető meg. A vasútállomás Litke után található.
• Autóval Salgótarján felől a 2206-os közúton, ez Litkén a 2205-ös közútba torkollik, ezen északnak egy-két kilométert. Szécsény felől végig a 2205-ös közúton.

Története 

A községet elsõ ízben - Tarnócz néven - az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék említi, ami azt bizonyítja, hogy volt plébániája. A XIV-XV. században Tasnoch, Tamulch, Tarnouk és Tharnócz névalakban szerepel a régi iratokban, dokumentumokban. 1492-ig a Dicsõszentmártoni, a Kizdi és a Tarnóczi családok birtokolták. 1499-ben a Tarnóczi család tagjai osztoztak rajta. 1558-ban Berényi András, Zerdahelyi István, Pelinyi Bálint és Muraközy Mátyás nyerték adományul Ferdinánd királytól. Ekkor 11 összeírt házzal Pilinyi Ferenc szolgabíró járásához tartozott, de 4-5 év múlva már a szécsényi szandzsák területéhez sorolták, török hódoltsági faluként adózott Tarnofcse néven. A XVII. század elején 20-24 magyar család élt a faluban.

Ebben az idõszakban épültek a legrégebbi kúriák, amelyek közül a legnevezetesebbek a Baán-, a Jankovich-, a Woxith-Horváth házak voltak. A Jankovich- kúriában 1970-ig mûködött a falu régi iskolája. A török kiûzése, Rákóczi kurucvilága után a XVIII. század 20-30-as éveiben Tarnócz már újratelepül, virágzó falu, ahol 24 magyar háztartást írtak össze. Hírneves is, mert a vármegyei közigazgatás ebben az idõben különbözõ helyeken megtartott vármegyei közgyûlései közül egyet 1727-ben Tarnóczon tartott meg.

A XIX. század végén mintegy 1200 kh szántó, 480 hold rét, 515 hold legelõ állt a tarnóci gazdálkodók rendelkezésére. Az Ipoly folyón vízimalom mûködött, amelynek vízelrekesztõ gátjai, zúgói, áradást okozó vízterelése miatt sokszor szerepelt a vármegyéhez küldött lakossági panaszok között. 1874-ben tragikus tûzeset pusztított a községben, a falu leégett, 813-an éltek itt ebben az idõben.

Az elsõ magyarországi népszámlálás 1870-ben 118 házat és 813 fõs népességet regisztrál, amelybõl 408 férfi, 405 pedig nõi lakos. Római katolikusnak 748-an vallják magukat, 7-en reformátusok, 29-29 személy evangélikus és zsidó vallású. Olvasni és írni 151-en, olvasni 353-an tudnak, a többi 309 lakos pedig nincs birtokában egyik tudásnak sem.

1896 jelentõs évszám Tarnóc életében, mert az 1892-ben Aszódtól Gyarmatig meghosszabbított vasútvonal az Ipoly völgyének mentén már Szécsényen, Tarnócon át Losoncig vitte az utasokat, teherárukat.

A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye losonci járásához tartozott, és egyben a járás egyetlen Magyarországon maradt települése is.

A falu az 1873-as községtörvénytõl 1950-ig kisközség. 1951. február 1-tõl 1973. április 30-ig önálló községi tanácsa volt. 1973. május 1-tõl Litke társközsége a rendszerváltozásig. 1990-tõl közigazgatásilag önálló település, amelynek mindennapi életét választott polgármester és képviselõ-testület irányítja.

Népcsoportok 

2001-ben a település lakosságának 91%-a magyar, 9%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.^[2]